Egyes hagyományok szerint ennek a levesnek az eredete oda nyúlik vissza, amikor a hagyományos orosz vendégszeretet találkozott a szegénységgel. Amikor egy nagyobb társasági összejövetel volt, mindenki vitt magával otthonról egy kis húsfélét a kamrából. Ezeket összefőzték és elkészült a közös étel. Ez a sokfajta íz igazán különleges levessé forrt össze! Én így szeretem:

HOZZÁVALÓK NÉGY SZEMÉLYRE:

20 dkg sertés lapocka

20 dkg füstölt kolbász vagy virsli

20 dkg füstölt sonka

10 dkg bacon szalonna

2 ek. olaj, vagy zsiradék

3 közepes  vöröshagyma

2 tk. pirospaprika

3 paradicsom

20 dkg savanyú uborka

1 ek. sűrített paradicsom

2 dl tejföl

1/2 citrom

3-4 gerezd fokhagyma

5 dkg kapribogyó

1 tk. friss koriander

fél cs. petrezselyemzöld

fél cs. friss bazsalikom

só ízlés szerint (vigyázva, a húsfélék sósak)

1 tk. egész bors

2 tk. adzsika – ha hozzájutunk a grúz fűszerkeverékhez

ELKÉSZÍTÉS:

Az összevágott bacon szalonnát olajon megpirítjuk, rádobjuk a finomra vágott vöröshagymát, tovább pirítjuk, míg üveges nem lesz a hagyma. Ekkor hozzáadjuk a paradicsompürét, később a pirospaprikát, és a kockára vágott sertéshúst. Fűszerezzük az egész borssal, sóval, és fedő alatt pároljuk. Ha nyers sonkával készítjük, akkor ezt félidőben tegyük hozzá. Ha főtt sonkával dolgozunk, akkor ezt csíkokra vágjuk, és a befejezés előtt a füstölt kolbásszal vagy esetleg virslivel, a csíkokra vágott uborkával és az apróra vágott paradicsommal együtt tesszük a levesünkbe. Amikor megpuhult a húsunk, akkor hozzákeverjük hő kiegyenlítéssel a tejfölt, a citromlevet, a kapribogyót, az adzsika fűszert, és a legvégén a tetejére a finomra vágott zöldfűszereket. Érdemes a végén sózni, mert nem tudhatjuk, hogy a húsok és az uborka mennyire sós.

Sajnos, érthető okokból Magyarországon nem volt divatos megkedvelni az orosz ételeket, pedig ez a pikáns, tartalmas egytálétel a magyar ízlésnek is tökéletesen megfelel. Jóféle ropogós barna kenyérrel kitűnő, bőséges fogás. Még abban az időszakban voltam kezdő szakács, amikor időnként kötelező protokoll volt a helyi orosz tábornokokat vendégül látni. Ezekre az alkalmakra szinte mindig ezt főztem, amiért ők rendkívül hálásak voltak, így sokáig kellett menekülnöm, hogy ne kelljen hálájuk jeléül több liter vodkát meginni vizespohárból. Mert náluk vacsoránál Na zdarovije felszólításra egy hajtással ki kellett inni, és azonnal valahogy után töltődik. Ezek az emberek ugyanis a „nem kérek” kifejezést nem ismerték, legalábbis ha vodkáról volt szó. Kár, hogy ez az étel az oroszok kivonulásával együtt az országból is hosszú időre szinte eltűnt.