Tegnap vendég szakértő voltam a Szarvasi Mocca Delicates Bistro-ban. Megkínáltak többek között tarhonya levessel, ami egyébként finom volt. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy milyen régen ettem ezt. Pedig ifjú korom kedvenc levese volt ez. A szocialista menzák elmaradhatatlan ételét a paraszti kultúrából örökölték meg. Régen liszt minden udvarban volt, hiszen aratás után a malomban őröltek a molnárok, tojást tojtak a tyúkok. Hagyma, krumpli mindig termett a konyhakertben, füstölt szalonna is akadt a kamrában a téli disznóvágás legtovább tárolható ízesítő hústermékeként, zsiradékjaként. A tészta amúgy is a heti étrendben nagyon gyakran megjelent. Hol finommetéltre vágva a vasárnapi húslevesben, hol  pénteken a bab vagy lencseleves kisérőjeként, mákkal, dióval  édesen. Hol pedig kinyújtva napon abroszon  megszárítva összetördelve lebbencsként. De lereszelve majd megrostálva lisztezett textilen kiszárítva tarhonya formájában. Amelyet ez után vászon zsákban a kamrában tároltak felhasználásig.  Paprika is alapfűszerként szinte mindenütt ott volt. Persze a szocialista dolgozó háziasszony már boltban vette a tésztát, amit persze rosszalóan néztek az idősek. Az Élelmiszer  ipar nem reszelgette a tésztát, megalkották  a sörétszerű tarhonyát készítő nyomófejeket, és ezzel készítették az  "Úttörő gombócnak" csúfolt fontos tésztafélénket. Ettük is tarhonyás húsnak, pásztortarhonyának, na és persze levesnek. Legalább kéthetente. Érdekes lenne bekukucskálni a mai éttermek mindegyikébe, hogy manapság hány helyen van étlapon!