Mielőtt Hollandiába indultam, barátaim felhívták figyelmemet arra, hogy még csak véletlenül se számítsak rá, hogy létezik holland nemzeti konyha. Egy olyan országba érkeztem, ahol a világ összes konyhája és népe valamilyen módon jelen van, hiszen Hollandia varázsa éppen ez a nyitottság. Mindennek ellenére érkezésem után rögvest elkezdtem keresni egy tradicionális holland éttermet. Amszterdamban végre sikerült egyet találnom, rögtön be is tértem. Sok igazság van abban, hogy nehezen fellelhetők a holland konyha specialitásai, én mégis találtam egy olyan levest,ami igazán finom, ráadásul közeli rokona a mi leveseinknek. Még egy meglepetés volt, hogy Európában kevés nemzet eszik levest ebédre rajtunk kívül, de a Hollandok éppen e kivételek egyike.
HOZZÁVALÓK NÉGY SZEMÉLYRE:
30 dkg száraz borsó
15 dkg bacon szalonna vagy sovány sonka
15 dkg fűszeres kolbász, esetleg virsli
1 fej vöröshagyma,
1 kisebb póréhagyma
1 nagy sárgarépa
fél zeller szár zeller is lehet
4 babérlevél
só
bors
2 tk. friss petrezselyemzöld
ELKÉSZÍTÉS:
Vízbe feltesszük főzni a megmosott száraz borsót a babérlevéllel, a vöröshagymával, s az összevágott zöldségekkel együtt. Legalább 1 óráig főzzük, a tetejét lehabozzuk, ha szükséges. Hozzáadjuk a kockára vágott bacont és a feldarabolt zöldségeket. Még legalább egy órát főzzük. Ekkor kivesszük belőle a babérlevelet és botmixerrel pürésítjük. Ezután hozzátesszük a felvágott kolbászt vagy virslit és egyet még forralunk rajta. Frissen vágott petrezselyemzölddel meghintjük, így tálaljuk.Ha előző este beáztatod a megmosott borsót sokkal hamarabb fő meg, és kisebb eséllyel kozmál oda. Amit kimosni szinte lehetetlen.